Lehetne kicsit tündérmese az élet

Olyan jó lenne, ha tündérmese lehetne az élet, csak egy kicsit.
Elhihetnénk, hogy nem mindig minden szívás, hogy ránk is várhat boldogság.
Jönne valaki, aki kézen fog és kirángat a fényre, véget érne a több éves sötét rabság.
Nem lenne több kín, végre nem dobogna feleslegesen a szív.
Nem vagyok gyenge, voltam már mélyponton, túléltem.
De néha érzem, nekem is kell a társ, aki engem akar teljes valómban.
Olyan jó lenne, ha tündérmese lehetne az élet, csak egy kicsit.
Legalább tudhatnám, hogy minden jóra fordul, és minden álmom valóra válhat.
Nem vagyok Hercegnő, nem várom a királyfit fehér paripán, kell a francnak,  
én nem olyan lány vagyok


De szeretném megélni egyszer azt, hogy a Férfi meglássa bennem a Nőt,
Ő lobbanjon szerelemre irántam és meghódítson,
anélkül, hogy természetesnek venné, hogy ott vagyok és szeretem.
Harcoljon értem, míg elnyeri a szívem, mint egy elbaszott rózsaszín romantikus filmben.
Aki nem hátrál meg lelkem és szívem védőfalait látva, visszavonulót fújva,
hanem mind lebontva menetel előre a célhoz: hozzám.
Szeretném, hogy meglássa: a rengeteg rossz tulajdonságom mellett van sok jók is,
mint mindenki másnak.
Szeretném érezni, hogy mellette nem kell folyton-folyvást szabadkoznom
az érzelmességem miatt, vagy ha épp kibújik belőlem a gyermeki énem,
mert tudja, hogy milyen vagyok és így fogad el teljes valómban.


Ő lenne az is, aki nem futamodik meg, ha jön egy kis bonyodalom,
hanem két lábbal áll a talpán mellettem és közli velem:
Nem lesz baj, megoldjuk. Támaszt nyújtana az élet útvesztőjében.
Ha összeveszünk, mert kibújt belőlem a sárkány, vagy éppen Ő bántott meg,
akkor az ne legyen válóok, hanem tudjuk megbeszélni felnőtt módon.
Egy megfáradt nap után tudnám, hozzá hazatérhetek.
Mint egy Nyugalom Szigetre, ahol tudom, nem vár borzalom.


De a "nem lenne rossz..." és a "valóság" közt van egy határvonal
Pedig nem kérek sokat, kinőttem már abból a korból.
A sok sérülés megtanított arra, hogy ne a tökéletest keressem,
ne várjak erre mert ilyen nem lesz
Lehetne kicsit tündérmese az élet, tényleg csak egy picit.
Mert két lábbal a földön állva, megélve és túlélve a mindennapok szörnyűségeit
is tudom, hogy valahol a másik felem engem kutat vagy várja, hogy megtaláljam.
Mert igen, felnőtt fejjel is hiszek a csodákban