DIANA

2018.01.20.

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az első bejegyzés. Végül arra jutottam, hogy kezdésként egy lélekbe mászó filmet választok.

Sosem tudom, mit mondjak, mikor Diana hercegnő szóba kerül. 9 éves voltam mikor Ő meghalt, szóval nem nagyon tudtam nyomon követni a munkásságát. Mégis, ahogy teltek az évek és egyre több dokumentumfilmet láttam az életéről, úgy került közelebb hozzám. Azt gondolom, hogy egy erős nő lehetett, akinek nagy szíve volt. Mégis a személyes véleményem az, hogy bármennyit is tudnánk meg róla, vélhetően csak a felszínt kapargatnánk. A sok jó tette mellett volt egy másik oldal, aminek a feltérképezése lehetetlen lenne. Talán, a filmek némi betekintést engednek.
Számomra a mai napig felfoghatatlan a sorsa. Sajnálatos, nagyon kár, hogy meg kellett halnia.

A két film, amit elsőként hoztam, mindkettő a Hercegnő életével kapcsolatos.

Diana (2013)

dráma, romantikus, életrajzi, igaz történet alapján, szinkronizált 


Tartalom:
Lady Diana a szívek hercegnője, az ikon, maga az elegancia, a kedvesség. Rengeteg jótékonysági szervezetben tevékenykedett, és nagyon sokat tett világszerte a hátrányos helyzetű, háború sújtotta övezetekben élő emberekért, gyerekekért. 16 éve váratlanul bekövetkezett halála az egész világot megdöbbentette.
Oliver Hirschbiegel filmje a walesi hercegné teljesen új arcát mutatja meg: életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani a Dr. Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. A nép hercegnője, Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált. 

Naomi Watts és Naveen Andrews kihozták a legtöbbet magukból, amit a film során lehetett, remek alakítást nyújtottak. 

Diana - Saját szavaimmal (2017)

életrajzi, dokumentumfilm, igaz történet alapján, szinkronizált 

Tartalom:
Diana walesi hercegnével egy közeli barátja 1991-ben titkos interjúsorozatot vett fel a londoni Kensington Palotában. Az interjúk Andrew Morton újságíró megbízásából készültek, aki egy könyvhöz gyűjtött anyagot Diana magánéletéről. Bár akkoriban még szinte senki nem tudta, a hercegné házassága azokban a hónapokban már válságban volt Károly herceggel. A National Geographic rendkívüli dokumentumfilmjében Diana őszintén vall az érzelmeiről és a legbelső gondolatairól, elénk tárva egy nagyon összetett történet egyik olvasatát.
A filmben végig Diana beszél, a felvételek döntő többsége most kerül először a nyilvánosság elé.

Kapcsolódó könyv:
Andrew Morton: Diana ​igaz története - saját szavaival 

Értékelésem

Mindkét filmre

8/10

********